"Túzok madár nászát láttad -e már?"
Ha még nem láttad, érdemes eljönnöd erre az alkalomra. Max. 1 hónapig tart ez a nász. Utána minden túzok megnyugszik és nem lesznek ilyen látványosak. De a programon más fajok is láthatóak, mint pl. a sárga billegető, mezei nyúl, barna rétihéja, nagy póling, fácán, sordély és akár a parlagi vagy a réti sas is megmutatja magát.

A természet e látványos udvarlását csak kora tavasszal láthatjuk.  A túzok (Otis tarda), Európa legnagyobb testű repülőképes madara. 2014-ben az “Év madara” címet is megkapta. A program során a mosontarcsai (andaui) hídat is megtekintjük, és átléphetünk egy pillanatra az otthoni Hanságba.

A túzok (Otis tarda), Európa legnagyobb testű repülőképes madara.2014-ben az “Év madara” címet is megkapta.
E nemes madarunkat divathóbort miatt majdnem teljesen kipusztítottuk.Ugyanis ki ilyen tollat hordott kalapjában, annak az nagy rang volt.
Így ír róla Herman Ottó:
“Régentén ezeket a seregeket fogták körül, ólmos eső idején szilaj lovon a csikósok és beterelték valami állásba. Nagy vásár volt ilyenkor és a legények kalapja ugyancsak kivirított a sok, ékes túzoktolltól, a melyet még régi idők földesura is büszkén viselt a csalmáján, süvegén.”

Szerencsére a természetvédők időbeni reagálására, védetté nyilvánították e fajt.
E nemes madár nászát: “dürgésnek” nevezzük.Az élmény leírhatatlan, a túzok kakasok “szappanbuborék” formába változnak át, csak azért hogy tetszelegjenek a túzok tyúkoknak!:)

A programot családoknak illetve csoportnak is ajánlom! Illetve csapatépítő tréningbe is beépíthető. Nézd meg az ajánlatot!

Ha felkeltettem érdeklődéseteket, akkor a képek alatti űrlap kitöltésével üzenjetek nekem!

Imádtuk a madárlest 🧐🦅 Dia zseniális 🙏😊 és még a madárfóbiás barátnőm is élvezte, pedig alig tudtam rávenni, hogy eljöjjön 😅

Haraszti Panna

Csak ajánlani tudom kicsiknek és nagyoknak egyaránt!! 😃 Élménygazdag túra vezetéssel egybekötött kóstoló lovaskocsin!!! 🙂 Sok hasznos információval lettünk gazdagabbak. Köszönjük!

Kiss Rita

Megérte hajnalban kelni - a "Madárles pirkadatkor" program nagyon élvezetes és rengeteg madarat láttunk és hallottunk, közben Dia nagyon sok érdekességet mesélt a tájról és a madarakról is. Mindenképp visszatérünk.

Csekő Lilla

Élménydús, szakszerű vezetés hazánk egyik legcsodálatosabb táján! Észrevétlenül is rengeteget tanultunk. Egész családunk nagyon jól érezte magát, a madárlessel töltött idő szinte elrepült! Köszönjük Dia! Visszajövünk!

Bachesz Zita

Dia hihetetlenül energikusan, színesen mutatta be nekünk a Fertő táj szépségét és csodálatos madárvilágát. Biztosan vagyok benne, hogy még találkozunk!

Farkas Tamás

Lelket, testet felfrissítő program, tartalmas kikapcsolódás. Dia pedig, mint túravezető felejthetetlenné teszi az élményt!

Farkas Csilla Dorottya

Szuper élmény, rengeteg infoval gazdagodik az ember. A fantasztikus távcsövekkel National Geographic dokumentumfilmben érezzük magunkat.

Doleviczényi Levente

Ezt mindenkinek látni, hallani, érezni kell! Fantasztikus turaveztő, mind tudásban, mint emberileg. A természettel együtt élő Ember. Sosem hittem volna, hogy ilyen természeti csoda létezik tőlem pár km-re.

Horváth Marianna

Diána tudja, miről beszél. Kisgyerekekkel is megtalálja a hangot, gyorsan le is vizsgáztatja őket! 🙂 Felejthetetlen a 2019 júliusi túránk, különösen, hogy Diána jó érzékkel észrevette a közelben vadászó parlagi sasokat is, ami abszolút bónusz volt! Köszönjük!

Izsák Norbert

Szuper volt a túra, köszönjük! Sok érdekességet megtudtunk a tájról és az élővilágáról, rengeteg gyönyörű madarat láttunk!

Szántó Orsolya

Érdekel a túra? Üzenj!

Ha sikerült felkeltenem az érdeklődésedet, az alábbi űrlap kitöltésével segíts nekem kérlek, hogy konkrét túrajavaslatot tehessek Neked!

Kövess a közösségi csatornáimon is!

Fő támogatóim

          

Partnereim a Fertő-tájon

                           

                     

          

Partnereim a Bakonyban