Új program a palettán, amelyet a Kovács fivérekkel - a Szentkői Sörfőzde megalapítóival - fundáltunk ki számotokra!

Sörfőzde? Anyukaként, apukaként, vagy nagyszülőként kérdezed talán: "Vajon érdekes lehet egy sörfőzde a gyerekeknek?" Bizony a gyerekek is tanulhatnak erről az egyik legősibb italról, amit már a sumérok idejében is készítettek! De nem ez a  fő attrakciónk a program során, hanem a természet. Távcsöves madarászat alap a programban, de mivel a gyerekek a legjobb lepke - és bogárfogók, így a program még ezzel is színesedik. A hidegségi Papkertben van egy kis tavacska, ahol  a gyerekek békát és egyéb vízi bogarakat is foghatnak.

A Mariska néni háza - Turisztikai Információs Ponttól indulunk, ahol lovaskocsira pattanunk. Túravezetésem során mesélek nektek a Fertő-tájról és azon falvakról, ahol éppen áthaladunk. Hogyan alakította az ember ezt a tájat? Milyen élőlények találták meg a helyüket ebben a változásban? A programot összekötjük egy különleges kert megtekintésével illetve egy kötetlen szalonna - és zöldség sütögetéssel.

A program során megismerkedünk az újdonsült Szentkői sörfőzdével, ahol a Kovács testvérek bevezetnek minket a sörfőzés rejtelmeibe. Ha valaki szeretné megkóstolni a sört erre is van lehetősége, de ezt már kinn a szabadban tesszük meg, miközben szalonnát sütünk. Gyerekeknek és azoknak, akik nem szeretnének alkoholt fogyasztani, RenKa különleges gyógynövényes szörpjeivel készülünk.

A lovaskocsink főleg "zöldben" halad. Így láthatjuk saját szemünkkel, miként találta meg ember és természet a közös nevezőt.Közben madarászunk. 

Igény szerint a program a Fertőhomoki Tájház illetve a hidegségi Papkert látogatásával bővíthető. Ez plusz egy - két órát jelent.

Miért kell a távcső? Azért, hogy a madarakat nyugalmukban, legtermészetesebb viselkedésükben figyelhessük meg. Nagyok a távolságok, ezért egy teleobjektíves távcsővel lehet igazán közelről megfigyelni őket! A program során biztosítok keresőtávcsövet is (értsd: kézi távcső).

Tartsatok velem és éljétek át ti is, hogy a pusztaság nem is pusztaság, hanem teli van zsibongó élettel!

A program csoportoknak illetve egyéni látogatóknak is ajánlom! Illetve csapatépítő tréningbe is beépíthető. Nézd meg az ajánlatot!

Ha felkeltettem érdeklődéseteket, akkor a képek alatti űrlap kitöltésével üzenjetek nekem!

 

Imádtuk a madárlest 🧐🦅 Dia zseniális 🙏😊 és még a madárfóbiás barátnőm is élvezte, pedig alig tudtam rávenni, hogy eljöjjön 😅

Haraszti Panna

Csak ajánlani tudom kicsiknek és nagyoknak egyaránt!! 😃 Élménygazdag túra vezetéssel egybekötött kóstoló lovaskocsin!!! 🙂 Sok hasznos információval lettünk gazdagabbak. Köszönjük!

Kiss Rita

Megérte hajnalban kelni - a "Madárles pirkadatkor" program nagyon élvezetes és rengeteg madarat láttunk és hallottunk, közben Dia nagyon sok érdekességet mesélt a tájról és a madarakról is. Mindenképp visszatérünk.

Csekő Lilla

Élménydús, szakszerű vezetés hazánk egyik legcsodálatosabb táján! Észrevétlenül is rengeteget tanultunk. Egész családunk nagyon jól érezte magát, a madárlessel töltött idő szinte elrepült! Köszönjük Dia! Visszajövünk!

Bachesz Zita

Dia hihetetlenül energikusan, színesen mutatta be nekünk a Fertő táj szépségét és csodálatos madárvilágát. Biztosan vagyok benne, hogy még találkozunk!

Farkas Tamás

Lelket, testet felfrissítő program, tartalmas kikapcsolódás. Dia pedig, mint túravezető felejthetetlenné teszi az élményt!

Farkas Csilla Dorottya

Szuper élmény, rengeteg infoval gazdagodik az ember. A fantasztikus távcsövekkel National Geographic dokumentumfilmben érezzük magunkat.

Doleviczényi Levente

Ezt mindenkinek látni, hallani, érezni kell! Fantasztikus turaveztő, mind tudásban, mint emberileg. A természettel együtt élő Ember. Sosem hittem volna, hogy ilyen természeti csoda létezik tőlem pár km-re.

Horváth Marianna

Diána tudja, miről beszél. Kisgyerekekkel is megtalálja a hangot, gyorsan le is vizsgáztatja őket! 🙂 Felejthetetlen a 2019 júliusi túránk, különösen, hogy Diána jó érzékkel észrevette a közelben vadászó parlagi sasokat is, ami abszolút bónusz volt! Köszönjük!

Izsák Norbert

Szuper volt a túra, köszönjük! Sok érdekességet megtudtunk a tájról és az élővilágáról, rengeteg gyönyörű madarat láttunk!

Szántó Orsolya

Érdekel a túra? Üzenj!

Ha sikerült felkeltenem az érdeklődésedet, az alábbi űrlap kitöltésével segíts nekem kérlek, hogy konkrét túrajavaslatot tehessek Neked!

Kövess a közösségi csatornáimon is!

Fő támogatóim

          

Partnereim a Fertő-tájon

                           

                     

          

Partnereim a Bakonyban