Új program a palettán!
Gyere el akár egyedül, akkor jó társaságra találsz! Akár hozd el párodat, szüleidet, rokonodat! Hallasz tőlem a természetről, hogy  meglássátok benne a szépséget, érdekességeket és a humort!
A Szentkői Sörfőzde megnyitása előtt már, a Kovács fivérekkel sokszor beszéltük, hogy egy közös programot alkotunk. Ebből a közös együttműködésből, barátságból született ez a lovaskocsis túra. Hegykőről Fertőhomokra lovaskocsikázunk

A program során megismerkedünk az újdonsült Szentkői sörfőzdével is, ahol a Kovács testvérek bevezetnek minket a sörfőzés rejtelmeibe. Ha valaki szeretné megkóstolni a sört erre is van lehetősége, de ezt már kinn a szabadban tesszük meg, miközben sütögetünk. Ha valaki nem szeretne alkoholt fogyasztani, semmi gond. Számukra RenKa különleges gyógynövényes szörpjei állnak rendelkezésre. 

Miért kell a távcső? Azért, hogy állatokat nyugalmukban; legtermészetesebb viselkedésükben figyelhessük meg. Nagyok a távolságok, így olyan érzésed lehet, mintha ott lennétek ti is az állat mellett. 

A Mariska néni háza - Turisztikai Információs Ponttól indulunk, ahol lovaskocsira pattanunk. Csupán max. 16 fő fér fel a lovaskocsira, így nem tömegben zajlik a túravezetés. A hidegségi Papkert egy Kneipp - kert igazából, mezítláb (ha szeretnénk) végigjárhatjuk. Így egy kicsit mindenki interaktívan fedezheti fel a természet relaxációs hatásait. Visszafordulva a lovaskocsival Fertőhomokon egy tanösvény végén, egy szép piknikhelyen grillezünk. Nem csak szalonnát, de vegetáriánusoknak is tartogatok szezonális zöldséget, amelyet szabad tűzön sütünk meg. 

A programot családoknak illetve csoportnak is ajánlom! Illetve csapatépítő tréningbe is beépíthető. Nézd meg az ajánlatot!

Ha felkeltettem érdeklődéseteket, akkor a képek alatti űrlap kitöltésével üzenjetek nekem!

 

 

Imádtuk a madárlest 🧐🦅 Dia zseniális 🙏😊 és még a madárfóbiás barátnőm is élvezte, pedig alig tudtam rávenni, hogy eljöjjön 😅

Haraszti Panna

Csak ajánlani tudom kicsiknek és nagyoknak egyaránt!! 😃 Élménygazdag túra vezetéssel egybekötött kóstoló lovaskocsin!!! 🙂 Sok hasznos információval lettünk gazdagabbak. Köszönjük!

Kiss Rita

Megérte hajnalban kelni - a "Madárles pirkadatkor" program nagyon élvezetes és rengeteg madarat láttunk és hallottunk, közben Dia nagyon sok érdekességet mesélt a tájról és a madarakról is. Mindenképp visszatérünk.

Csekő Lilla

Élménydús, szakszerű vezetés hazánk egyik legcsodálatosabb táján! Észrevétlenül is rengeteget tanultunk. Egész családunk nagyon jól érezte magát, a madárlessel töltött idő szinte elrepült! Köszönjük Dia! Visszajövünk!

Bachesz Zita

Dia hihetetlenül energikusan, színesen mutatta be nekünk a Fertő táj szépségét és csodálatos madárvilágát. Biztosan vagyok benne, hogy még találkozunk!

Farkas Tamás

Lelket, testet felfrissítő program, tartalmas kikapcsolódás. Dia pedig, mint túravezető felejthetetlenné teszi az élményt!

Farkas Csilla Dorottya

Szuper élmény, rengeteg infoval gazdagodik az ember. A fantasztikus távcsövekkel National Geographic dokumentumfilmben érezzük magunkat.

Doleviczényi Levente

Ezt mindenkinek látni, hallani, érezni kell! Fantasztikus turaveztő, mind tudásban, mint emberileg. A természettel együtt élő Ember. Sosem hittem volna, hogy ilyen természeti csoda létezik tőlem pár km-re.

Horváth Marianna

Diána tudja, miről beszél. Kisgyerekekkel is megtalálja a hangot, gyorsan le is vizsgáztatja őket! 🙂 Felejthetetlen a 2019 júliusi túránk, különösen, hogy Diána jó érzékkel észrevette a közelben vadászó parlagi sasokat is, ami abszolút bónusz volt! Köszönjük!

Izsák Norbert

Szuper volt a túra, köszönjük! Sok érdekességet megtudtunk a tájról és az élővilágáról, rengeteg gyönyörű madarat láttunk!

Szántó Orsolya

Érdekel a túra? Üzenj!

Ha sikerült felkeltenem az érdeklődésedet, az alábbi űrlap kitöltésével segíts nekem kérlek, hogy konkrét túrajavaslatot tehessek Neked!

Kövess a közösségi csatornáimon is!

Fő támogatóim

          

Partnereim a Fertő-tájon

                           

                     

          

Partnereim a Bakonyban